A holnapi Joe Biden és Donald Trump közötti amerikai elnökválasztási vitát a várakozások szerint rekordméretű közönség fogja figyelemmel követni. Amellett, hogy milyen gazdasági és külkereskedelmi tervekkel rukkolnak elő a jelöltek a legfontosabb végső soron az lesz majd, hogy ez miként alakítja a várható győzelmi esélyeiket. Ez lehet ugyanis a legnagyobb hatással a részvénypiacokra is.
Donald Trump amerikai elnök 2016-ban és 2017-ben csak 750-750 dollár személyi jövedelemadót fizetett - írta internetes oldalán a The New York Times című amerikai lap vasárnap. Reagálásában az elnök tagadta a lapban szereplő állításokat.
Ha most tartanák az amerikai elnökválasztást, akkor Joe Biden nagy vereséget mérne Donald Trumpra, a demokrata jelölt kényelmes előnnyel várja a novemberi választást. Biden előnye azonban olvadóban van, már nem akkora a különbség köztük, mint nyár közepén - ha ez a trend kitart, akkor Trump novemberre még megfordíthatja az állást. A figyelem a csatatér-államokra irányul, ahol Bidennek az országos átlagnál sokkal kisebb az előnye, és Trump ezeken a helyeken is érezhetően jön fel rá. A verseny tehát egyáltalán nem lefutott, annál is inkább, mert a tévéviták csak a jövő héten jönnek.
Szaúd-Arábia támogatta a háttérből az Egyesült Arab Emírségeket és Bahreint, hogy egyezzenek ki Izraellel, viszont ők maguk nem akarnak az amerikai elnökválasztásig hasonló alkuba belemenni – írja a Guardian három magas rangú szaúdi bennfentes forrásra hivatkozva.
Donald Trump amerikai elnöktől megkérdezte egy újságíró a Fehér Házban, hogy veresége esetén békésen átadná-e a hatalmat. Az elnök azt válaszolta, hogy "meglátjuk, mi történik".
Beperli a Tesla az Egyesült Államok kormányát és Robert Lighthizer kereskedelmi biztost, amiért vámot vetettek ki azokra a kereskedelmi cikkekre, melyeket a Tesla Kínából importál – írja a CNBC.
Az amerikai űrhaderő megkapta az első Egyesült Államokon kívüli küldetését, de talán sokaknak kiábrándító lehet, hogy nem a végtelen űrbe küldik ki Amerika kozmikus védelmezőit, hanem Katarba, az Al-Udeid légibázisra.
Joe Biden demokrata elnökjelölt Donald Trump elnök koronavírus-válságkezelő politikáját kritizálta, míg a republikánus elnök ellenfele korábbi álláspontját bírálta a szabadkereskedelmi egyezményeket illetően hétfőn, amikor a két elnök a választáson kulcsfontosságú csatatérállamokba látogatott. A jelöltek fő üzenetei világosan kirajzolják, hogy milyen üzenetek állnak majd kampány középpontjában.
Több mint 2000 darab olyan jelentés szivárgott ki a nemzetközi médiában, melyben bankok ügyfeleik potenciális pénzmosási tevékenységeiről számolnak be az egyik amerikai pénzügyi felügyeleti szervnek, a Fincennek. A papírokból kiderül, hogy nagy, nemzetközi amerikai és brit bankok akarva-akaratlanul mostak pénzt a táliboknak, ex-szovjet oligarcháknak, drogcsempészeknek, piramisjátákosoknak, Észak-Koreának és Iránnak, a bankokon keresztül átfolyt, potenciálisan korrupcióhoz köthető összeg a jelentések szerint mintegy 2000 milliárd dollár, de valójában ez mindössze töredéke lehet a tényleges összegnek.
A hírekben sűrű szeptember végén is 51-43 százalékos arányban vezet demokrata elnökjelölt Joe Biden a jelenlegi elnök Donald Trump ellen. A NBC News és a Wall Street Journal által megrendelt friss közvélemény-kutatás szerint az amerikai szavazópolgárok több mint fele elégedetlen Trump elnöki teljesítményével.
Egy kaliforniai bíróság felfüggesztette a Trump-kormányzat tilalmát a WeChat letöltésére vonatkozóan, vagyis az Apple-nek és a Google-nek nem kell eltávolítania az alkalmazást az alkalmazásboltjából vasárnap estig, ellentétben azzal, amire a Kereskedelmi Minisztérium utasította őket.
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, hogy támogatja a kínai tulajdonban lévő TikTok videomegosztó alkalmazás egyesült államokbeli működését ezután is lehetővé tevő elvi megállapodást, amelyet az Oracle és a Walmart amerikai cég kötött meg újabban a kínai tulajdonossal, a Bytedance-szel.
November 3-án tartják az Egyesült Államokban az elnökválasztást. A Goldman Sachs szerint az esemény után még hónapokig magas maradhat a volatilitás a részvénypiacokon.
A koronavírus-krízis elhozta a globalizmus végét, a XXI. század polgárháborúi már nem a nemzetközi utópia felépítéséről, hanem korábban egységes országok szétszakításáról fognak szólni – véli Dr. Robert C. Castel, izraeli biztonságpolitikai szakértő, akivel az idei Brain Bar után beszélgettünk. Ha az Egyesült Államok nem omlik össze egy új típusú "hideg polgárháború" miatt, megvédhetik Kínától a domináns világhatalmi pozíciójukat; Kína túlságosan függ Amerikától ahhoz, hogy átvegye a szerepüket - mondta el a szakember. A napokban megkötött közel-keleti békeszerződésről Castel úgy gondolja, hogy bár semmi garancia nincs rá, hogy tartós lesz, mindenképpen valami újat mutat azokhoz képest a próbálkozásokhoz képest, melyeket az elmúlt 30-40 évben láthattunk a helyzet rendezésére. Egy amerikai-iráni háború lehetőségéről elmondta: nem áll Irán érdekében most egy konfliktus, a novemberi választásokat most biztosan kiülik, de Biden elnöksége kétség kívül kedvezőbb lenne számukra, mintha Trump maradna hatalmon.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium ma reggeli rendeletében közölte, hogy vasárnaptól betiltják a WeChatet és részben a TikTokot is az Egyesült Államokban. Ez azt jelenti, hogy letölteni se lehet majd az alkalmazásokat, de a tiltás csak az USA-ra vonatkozik. A TikTokot pedig még lehet majd használni, ha már letöltésre került, de frissíteni nem lehet majd.
"A legfontosabb, legerősebb közegészségügyi eszközünket most a maszkok jelentik" - mondja Robert Redfield, az amerikai járványügyi központ vezetője. Donald Trump kétségbe vnta szavait, ám a szakember újra leszögezte, álláspontja világos a kérdésben.
Történelmi jelentőségű megállapodás született a napokban azzal, hogy az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein is végre elismerték Izraelt és fölvették az országgal a diplomáciai kapcsolatot. Hamarosan újabb szunnita országok csatlakozhatnak az egyezséghez, hosszabb távon pedig ez akár a több mint egy évszázada húzódó és 1948 óta több fegyveres összecsapáshoz is vezető arab-izraeli konfliktus végét is elősegítheti. Nagyon úgy néz ki, hogy Irán lassan teljesen magára marad a régióban, Izrael légiereje pedig hamarosan már közvetlenül fenyegetni fogja a perzsa ország atomlétesítményeit.